Hétvégi elvonulás lovakkal

Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Hétvégi elvonulás lovakkal

május 30 @ 15:00 - június 1 @ 15:00

Önmagadra HangoLó
Hétvégi Elvonulás Lovakkal

Május 30. – Június 1. 

 

Miről szól az elvonulás?

Egy hely, ahol kiszakadhatsz a pörgésből, és újra levegőt vehetsz – szó szerint is, meg átvitt értelemben is.

Képzeld el, hogy három napig egy csodás vidéki birtokon vagy, ahol a lovak közvetlen közelében alszol. Reggel a paták koppanása és madárcsicsergés ébreszt, este pedig a naplemente és a csend – amit már régóta nem hallottál igazán. Itt nem kell sietni, megfelelni, “hozni a formád”.
Csak megérkezni. És lenni.

Ez az elvonulás nem arról szól, hogy „javíts” magadon – sokkal inkább arról, hogy megállj, kapcsolódj, és ránézz arra, ahol épp vagy. Ebben segítenek a lovak is – akik nem várnak el semmit, nem ítélkeznek, csak figyelnek. És ha te is figyelsz, meglepően sok mindent mutatnak meg.

Kell hozzá lovas tudás?

A részvételhez semmilyen előzetes lovas tudásra nincs szükség, sőt ha félsz tőlük, akkor itt a remek alkalom, hogy ez megváltozzon.

Mi vár rád ezen a hétvégén?

🐴 Kapcsolódás a lovakkal – Lesz időd csak figyelni, jelen lenni, észrevenni azt, amit a hétköznapokban talán nem szoktál. A lovak tükröt tartanak – de gyengéden, elfogadással.

🧘‍♀️ Tudatos jelenlét és mindfulness gyakorlatok – A meditáció nem csak ülés. Mozgunk, érzékelünk, ráhangolódunk a testre és a pillanatra. Ezek a gyakorlatok egyszerre aktiválnak és töltenek – mert a jelenlét mindig élénkítőbb, mint a túl sok gondolat.

🌱 Tér önmagadra és a kapcsolódásra – Egy támogató közösség, ahol mindenki a maga tempójában halad. Közösen vagyunk jelen – mégis szabadon. Ha szeretnéd, megoszthatod az érzéseid és gondolataid, miközben inspirálhatjuk egymást és osztozunk abban, ami jelen van.

🏡 Autentikus szállás a lovak felett – Igen, tényleg. A szállás közvetlenül a lovak fölött van, ahol reggel már hallod őket mocorogni. Megnyugtató, különleges, földközeli – szó szerint.

🍲 Ízletes, tápláló ételek, amelyek támogatják a testi-lelki jóllétedet.

Ez egy lassú hétvége lesz. Olyan, ahol a tested végre kifújhatja magát, és a lelked is utolér.
Gyere, ha jól esne újra kapcsolódni – magaddal, a természettel, és a lovak jelenlétében valami sokkal egyszerűbbhöz: a mosthoz.

 

Korábbi visszajelzések elvonulásról:

T.B. Fruzsi
“Az elvonuláson Dóri rögtön bizalomteljes hangulatot teremtett, így ebben a csodás környezetben a lovak megismerése által könnyen fel lehetett oldódni, a belső folyamatokra hangolódni. A lovak pozitív energiája és szeretet dózisa, melyet adott, hirtelen fel sem fogható, de meghatóan szívmelengető.💚 Ezt az intenzív megtapasztalást csak köszönni tudom Nekik. Remélem sokáig kitart ennek a lélekbalzsamnak a hatása, bár már az ember legszívesebben vissza is menne Hozzájuk.🤗

Sz. Niki
“Számomra hihetetlen élmény volt, hogy mennyi értékes és megdöbbentő felfedezést kaptam Dóritól és a lovas foglalkozásoktól csupán pár óra leforgása alatt – imádtam minden egyes percét és olyan élményekkel és felismerésekkel távoztam, amiknek a hatása a mai napig velem van (hónapok után is :)). Dórinak van egy nagyon különleges energiája, amivel azonnal egy biztonságos és könnyed, felszabadult teret teremtett ahhoz, hogy megérkezhessenek hozzám azok a válaszok, amiket akkor még nem is tudtam, hogy keresek. A nyaram egyik legjobb és legátütőbb élménye volt ez az elvonulás. Nagyon köszönöm, hogy ezt megtapasztalhattam ❤

L. Andi:

„Kedves Dóri! Nagyon köszönöm és hálás vagyok, h részt tudtam venni két hete a programon. Hihetetlen, h annyi idő eltelt már, meg is minden nap olyan, mintha csak tegnap lett volna, olyan elevenen él bennem az élmény. Nagyon sokat kaptam attól a naptól és tőled. Örök emlék lesz, abban biztos vagyok, olyan bevésődős 💖

„Egy varázslatos nap, csodás környezetben, amely minden érzékszerved megmozgatja. Csoportos program, az élmény mégis saját és belső munka, mindenkinek más es egyedi. Bár azt gondolnánk sokat tudunk a lovakról, de olyan egyszerű kérdésekre, mint pl. hogyan kommunikálnak egymással, mégse tudjuk rögtön rávágni a választ. Dóri segítségével nemcsak élménnyel, hanem tudással is gazdagodtunk. Mindezt úgy, hogy olyan biztonságos közeget teremt, hogy az első hallásra meredeknek tűnő feladatot sem kérdés, hogy meg tudod csinálni, támogat abban, hogy megismerd saját bátorságod, figyel, kísér, ha kell hátralép, teret enged és védőhálót tart. A nap minden eleme arról szól, h ráláss magadra, nyitogasd az érzékszerveidet, ismerd meg és éld érzéseidet, légy jelen, tanulj a lovaktól és figyelj miként hat mindez rád, tudatosítsd. Összességében ez egy olyan nap, ami nem múlik el nyomtalan, olyan meghatározó élmény, amelyből hosszú ideig tudsz töltekezni. Napról-napra eszembe jut azóta is egy-egy mozzanata, ami tovább formálódik bennem, és visz a fejlődés, önismeret útján.”

C. Katalin:

” A szív ereje – Kapcsolódás a lovakkal program számomra egy nagyon különleges és egyedi élmény volt. Egyrészt betekintést nyerhettem a lovak világába – hiszen Dóri végig „tolmácsolt” nekünk. Ennek köszönhetően egy nagyon különleges (és mint kiderült hozzám nagyon is közel álló) világot ismerhettem meg – az egymást élni hagyó és ugyanakkor egymást támogató és védelmező közösség példáját. Másrészt a sokféle feladat és Dóri megnyugtató, bátorító és kereteket tartó jelenléte lehetőséget nyújtott arra is hogy lépéseket tegyek a saját belső fejlődésem útján, és új felismerésekkel távozzak a programról. A helyszín – a legelő, a kert, a lovarda már csak a hab volt a tortán, igazi kikapcsolódásra nyújtott lehetőséget. A tapasztalás szót mindenképp szeretném kiemelni, mert a program egyik erőssége számomra mindenképp a tapasztalatokon keresztüli tanulás volt: bent lenni a legelőn a lovak között, fogni a kötőszárat és megpróbálni vezetni vagy tágítani egy kicsit a határaimon, amikor átbújtam Mister nyaka alatt. A másik pedig Dóri személye, aki szívvel-lélekkel csinálja azt, amit csinál és hiteles Segítőként volt jelen, velünk, egész nap. Még mindig örömmel gondolok vissza a megélt élményeimre. Köszönöm!”

Létszám:

A csoport létszáma maximum 8 fő,

Időpontja: 2025. május 30.(péntek 15:00) – június 1.(vasárnap 15:00)

Részvételi díj és jelentkezés

119.000 Ft

A program tartalmazza:

✨ A teljes programot három napon át
🛏️ Két éjszaka szállást 2 ágyas szobákban
🥗 Napi három étkezést
☕ Korlátlan kávé, tea és víz fogyasztást
🐴 És egy olyan élményt, amit sokáig magaddal viszel

Jelentkezni telefonon (+36305500606) vagy email-ben tudsz. hello@meditativehorse.com

A programot tartja:

Oláhné Végi Dóra, a MeditativeHorse foglalkozások vezetője, coach, ló asszisztált tréner

 

Önismereti úton járóknak, mintegy 5 éve lovak segítségével adok élményeket, amik által egy szeretetteljes közegben léphetnek túl a korlátaikon, tudatosabbá válhatnak és növelhetik önbizalmukat.
Segítek, hogy egyedülálló módon találkozzanak a lovakkal és rajtuk keresztül önmagukkal. Majd az itt szerzett tapasztalatokat beültessék az életükbe. Tovább olvasom…

 

 

Egy hely, ahol feltöltődhetsz a természet nyugalma által.

Egy foglalkozás, melyben találkozhatsz a lovakkal és önmagaddal.”

Ez a MeditativeHorse.

 

Részletek

Kezdés:
május 30 @ 15:00
Vége:
június 1 @ 15:00
Esemény kategória:
Honlap:
https://meditativehorse.com/

Szervező

Oláhné Végi Dóra
Phone
+36305500606
Email
hello@meditativehorse.com

Helyszín

Lovas Zugoly
Szabadság u.
Csabdi, 2064
+ Google Térkép

Lépjünk kapcsolatba!

+36 30 550 0606
hello@meditativehorse.com

Hírlevél

Email címed megadásával iratkozz fel hírlevelünkre az adatkezelési tájékoztató elolvasása és elfogadása után.

MeditativeHorse © 2025. Minden jog fenntartva!